Az alábbiakban Dr. Szvák Gyulának, a Magyar-Orosz Kulturális Évad főkurátorának összegző gondolatai következnek a szervezést megelőző tervezési folyamatokról, a koncepció kimunkálásáról, illetve magáról a szervezésről, annak érdekességeiről, az évad tartalmi mozzanatairól, valamint visszhangjár.

Előtörténet

Az oroszországi magyar évad ötletét Vass Lajos kulturális államtitkár vetette fel először 2002. december eleji moszkvai látogatása alkalmából Mihail Svidkoj orosz kulturális miniszternek. Medgyessy Péter miniszterelnök ugyanebben a hónapban Putyin elnöknek javasolta egy magyar-orosz évad megrendezését, amivel az orosz elnök egyetértett. Az orosz külügyminiszter 2003. júniusi, illetve a miniszterelnök szeptemberi budapesti látogatása során ismételten megerősítették a közös rendezési szándékot. Az aláírásra várt dokumentum – többszöri változtatást követően - tartalmazta az évadok tervezett idejét:
    - 2004 őszén mindkét fél bevezető rendezvényeket (un. előfesztiválokat, vagy kulturális heteket) tart,
    - a magyar évad 2005. január 22-én kezdődik és a nyár közepéig tart,
    - az orosz évad 2005 nyarán kezdődik és az év végéig tart,
valamint szervezési alapelveit:
    - a finanszírozás paritásos alapon történik, tehát a fogadó ország fedezi a szállás- és étkezési költségeket, a belföldi utaztatási költségeket, a terembérletet, a technikai hátteret, az évad tömegkommunikációs jelenlétét, a vám-és teherszállítási-rakodási költségeket, a reptéri illetéket, a sürgősségi betegellátást, a tolmácsok biztosítását. A küldő fél vállalja magára a külföldi utaztatási költségeket, a kiállítási tárgyak és díszletek szállítási díját, valamint a szereplők honoráriumát,
    - a Felek költségvetése azonos arányú, 
    - a résztvevők és szervezők térítésmentes vízumot kapnak,
    - a részletes programokat 2004. március végéig egyeztetik.

Mindehhez képest a szervezés kronológiája némileg eltérően alakult: 

2003. december 5-én tartottuk első kuratóriumi ülésünket. (Összesen huszonhármat tartottunk – 2004. szeptember 23-ig.) 
2003. december 15-én benyújtottam az évad előzetes koncepcióját, amely a gyakorlatban véglegesként funkcionált.
2004. január 9-én a kuratórium megfogalmazta az évad pályázatainak kiírásait. 
2004. február 5-én megküldtük az előfesztivál első programváltozatát. (Február 12-én orosz nyelven is.)
2004. február 9-én aláírásra került az évadokról szóló államközi egyezmény Budapesten.
2004. február 26-án az előfesztiváli programot egyeztettük az orosz fél által megbízott rendezvényszervező céggel, a Feszta Producer Irodával Moszkvában.
2004. március 16-ra az előfesztivál költségvetése elkészült és az évad pályázatainak beérkezése lezárult.
A 2004. március folyamán történt kormányváltás Oroszországban és a Draskovits-csomag bevezetése Magyarországon alapvetően megváltoztatta az előfesztivál programját és költségvetését, valamint orosz oldalról lelassította az egyeztetési folyamatokat.
2004. április 14. Az évad „programpilléreinek”elfogadása.
2004. május 10. Miniszteri értekezlet az évad ügyeiről, ahol elfogadásra került az évad neve („Okno v Vengriju”), az előfesztivál program- és költségterve, illetve a 2005-ös programpillérek.
2004. május 25-28. között a programpillérek átadása a Fesztának Moszkvában, illetve a magyar rendező szervvel, a Hungarofest Kht-val közösen az előfesztivál programtervének véglegesítése a helyszínek bejárásával.
2004. június 30. Vass Lajossal együtt fogad az új orosz kulturális miniszter Moszkvában.
2004. július 12. Benyújtjuk végleges előfesztiváli és évad programtervünket – utóbbit egy bővebb (800 milliós) és egy szűkebb (500 millió Ft-os) változatban.
2004. augusztus A miniszteri értekezlet a szűk programot fogadja el – 350 milliós NKÖM- támogatással, külön 100 milliós költségvetéssel az Ermitázs-beli kiállítást.

Az évad koncepciója (jelentősége, célja, üzenete)

Az évad jelentősége
A rendszerváltást követően a magyar-orosz kapcsolatok minden téren visszaszorultak, jelentőségüket vesztették. Ebben kétségtelenül közrejátszott a történelmi események logikája is, de az elkerülhetetlennél jóval nagyobb károkat okozott jobboldali kormányaink minden geopolitikai-történelmi empátiát nélkülöző keleti politikája. S bár stílusában különbözött az 1994-98 közötti vonalvezetés, érdemi előrelépés ekkor sem történt. Így elvesztettük orosz piacainkat, helyismeretünket, de az orosz fél bizalmát is. Ezzel fordított arányban nőtt ugyanakkor Oroszország nemzetközi presztízse, fordult a nyugati világ figyelme a jelcini sokkot kiheverő és magát újraszervező putyini középnagyhatalom felé. E világpolitikai irányváltozást viszonylag hamar érzékelték a kelet-közép-európai országok – az egy Magyarországot kivéve.
A kulturális évad jó lehetőséget nyújt arra, hogy e hátrányunkat csökkentsük, és a magyar-orosz viszonyokat új alapokra helyezzük. A legnagyobb hozadéka mindazonáltal nem külpolitikai viszonylatban lesz: a kulturális évad soha vissza nem térő lehetőséget nyújt arra, hogy gyakorlatilag először a magyar történelem során értékorientált magyar képet közvetítsünk az oroszok felé, s hogy az orosz kultúra igazi értékeit hozzuk el a magyarországi befogadó közegnek. Erre ugyanis nemcsak az elmúlt másfél évtizedben, de a létező szocializmus kampányszerű, szépítő-elhallgató problémakezelésének időszakában sem volt reális esély.

Az évad célja
Az oroszországi Magyar Évadnak nem lehet kisebb tétje, mint egyfajta kulturális áttörés (vagy legalábbis annak előkészítése, kezdete), amelynek kulturális hozadékán kívül gazdasági, politikai, és nem túlbecsülhető idegenforgalmi hozadéka is kell legyen.
A Magyar Évad legfőbb ambíciója az lehetne, hogy Magyarországot kiemelje az orosz szemmel elhanyagolhatónak tekintett közép-európai sáv érdektelen szürkeségéből, szellemi és művészeti kultúrája bemutatásával meggyőzően megkülönböztesse az országot e sávtól.
Stratégiai célunk továbbá, hogy megszüntetve-megőrzött értékek kovácsolta új barátságok-kapcsolatok hálóját hozzuk létre. Hogy miközben új kapcsolatokat generálunk, a régiek is újra éledjenek, hogy a magyar és orosz kulturális élet intézményes átalakulása után az új szereplők között új alkotói és szervezeti kapcsolatok jöjjenek létre. És mindennek eredményeként a Magyarország iránti szimpátia is érezhetően növekedjen.

Az évad üzenete
A rendelkezésünkre álló idő alatt és eszközökkel egy új Magyarország képét kell ismertté és hitelessé tenni az orosz véleményformáló elit és kultúra befogadó közönség számára. Ez a Magyarország európai és egyben nemzeti identitású, innovatív, kreatív, befogadó és érzékeny mások iránt. Egy Nyugat és Kelet között közlekedő, pluralisztikus, önreflexióval és józan önértékeléssel bíró ország. Ez a Magyarország az oroszok számára egy ismeretlen ismerős, amelyről sok mindent tudnak, de amelyet ilyen nyitottnak és sikeresnek még sosem láttak. Ez a Magyarország kultúrájának európai értékeiben, szellemének szabad szárnyalásában, alkotó géniuszainak világra szóló eredményeiben mutatkozik meg Oroszországnak – és nem az ügyes(kedő) maszekok, külön utas (és félúton mindig megálló) reformerek, kényszerpályán mozgó politikusok, hamar ellobbanó forradalmárok korábban ( a Brezsnyev-érában) annyira irigyelt típusaiban.
Más már ez a Magyarország – de minden megváltozott Oroszországban is. Egy új befogadó közeg joggal várja el, hogy ne a puszta, csárdás, gulyás turista szentháromság sztereotípiáját sulykolják belé. Miközben a korábban kialakult személyes, intézményi kapcsolatok, az építő táborok, testvérvárosi csereüdülések, külhoni iskolai tanulmányok közösségformáló élményeitől sem foszthatjuk meg a szálat újra felvenni és tovább gombolyítani szándékozó korábbi ismerősöket.
Üzenetünk lényege: a magyar kultúra sokszínű, érdekes, sajátos és világszínvonalú kultúra, mégpedig nem csak általában véve, hanem orosz szemmel nézve is az.

A programalkotás alapelvei 

• Miközben soha szem elől nem téveszthetjük Oroszország specifikumait, azonközben állandóan az lebegjen előttünk, hogy ez az ország egy nagy állam nagy kultúrával. És ebbeli minőségében két fővárosa minden európai érték gyűjtő- és befogadó helye. A világ valamennyi népe és kultúrája számára nagy kihívás és megtiszteltetés, ha jelen lehet Moszkvában és Szentpétervárott. Ezt mi sem láthatjuk másként. Nekünk is csak „termésünk” legjavát lehet ide hoznunk. Gyorsan el kell felejtenünk a régi („az oroszoknak jó lesz a másodosztályú szabolcsi alma is!”) típusú reflexeket. Csak világsztárjaink és legígéretesebb ifjú tehetségeink számára lehet itt hely. 
• S még ez sem elég. Feltűnést kell keltenünk, hogy jelen legyünk. Jelen legyünk a moszkvaiak, pityeriek mindennapjaiban, témák legyünk társalgásaikban, vitatkozzanak produkcióinkról. Ehhez kell az állandó média-jelenlét, ami részint technikai-financiális kérdés, de a legmélyén mégis tartalmi. Extravaganciára van szükség. Ha kell, polgárpukkasztásra. Ha kell, össznépi banzájokra, kirakodóvásárra, permanens hepeningre. A magas és a profán (népi) kultúra „összeeresztésére”.
• Oroszország méretei és regionális sajátosságai miatt, természetesen, az előbb elmondottak így csak a két fővárosra értendők. A perifériákhoz közelítve erősebben hagyatkozhatunk a már ismert tradicionális értékeinkre és játszhatunk a nosztalgikus érzelmek hangszerén - amennyiben a (be)fogadó közeg ilyet igényelne. 
• A jelenlétnek koncentráltnak kell lennie. Csak néhány vidéki város jöhet számításba az eszközök véges volta miatt. A prioritást itt a már meglévő (történelmi, gazdasági, testvérvárosi) kapcsolatok jelenthetik. (Őshaza, finnugor testvériség, olaj és egyéb magas szempontok, amelyeket egyeztetni kell a Külügyminisztériummal és a helyi orosz vezetéssel.) 
• Hangsúlyosan kell építenünk az eddigi évadok tapasztalataira a programalkotásban is. A Franciaországban, Olaszországban korábban sikeres projektek nagy valószínűséggel használhatók Oroszországban is. 
  
•  Nem oktrojálhatunk az oroszokra programokat. A programküldést hosszas egyeztetésnek kell megelőznie. 
  
•  Az orosz kultúra közegében (a tömegkultúrát is beleértve) az számíthat a sikerre, aki szereti a játékot, a kockázatot, aki vakmerő. Mindig elismerést fog kiváltani a bravúr, a huszárcsíny és mindig megnyerő marad a karnevál fergeteges ünnepi atmoszférája, a játékosság, a komédiázó kedv, a látványosság, a teatralitás. Nem árt szem előtt tartani ezt, az egész év ritmusát, iramát tekintve. Az iram - szükség szerint - fokozható. Ha nem is egy egész évadon át, de időről-időre a fergetegesig kell fokozni az iramot ahhoz, hogy a magyar kultúra az orosz közegben valóságos (és nem csupán a jelentésekben kipipálható protokolláris) hatást érjen el, tartós nyomot hagyjon, amelyre sokáig emlékezhetnek. 
•  Az évadnak három, vagy négy nagy kronológiai-tematikus program-blokkból kell állnia, amelyek mindegyikének egy kiemelt – un. „húzós”, monstre, egy-egy városhoz kapcsolódó – esemény, vagy rendezvénysor alkotná a gerincét. 
•  A kultúrát az évad programjainak tervezésekor széles, kiterjesztő értelemben kell használni. A „magas” kultúra mellett helyet kell kapnia pl. a mindennapok kultúrájának, a tudománynak, a sportnak, a gasztronómiának, és érdemben kellene foglalkozni a gyermekkultúrával is. 
•  Az első rangú minőség követelményét egy terület puhíthatja kissé fel: a magyar ruszisztika eredményeinek számbavételénél a teljességre kell törekedni, amint megfelelő lehetőséget kell biztosítani az orosz ihletésű, vagy tematikájú, esetleg közös műalkotásoknak, könyveknek, produkcióknak is. 
•  A program kialakításának a legszélesebb alapokon kell nyugodnia. Törekedni kell a széleskörű pályáztatásra, a szakmai, művészeti szervezetek véleményének kikérésére.

Az Évad története

Az Előfesztiválra végül is forráshiányosan bár, de sor került és mindkét országban nagy szakmai és közönség sikert aratott.

2004. december 7-én Mihail Svidkoj Vass Lajossal aláírta az évadok lebonyolításával kapcsolatos megállapodást, amely kb. 600-600 művész kölcsönös szereplését irányozta elő. Elfogadta ugyanakkor a magyar fél által összeállított programtervet, amely a – paritásos elv miatt – még további operatív egyeztetésre szorult.
Ennek alapján a Hungarofest Kht-val közösen az orosz szervezőpartner kívánságait a lehetőségek szerint maximálisan figyelembe vevő újabb programtervet adtunk be 2005. január 18-án.
2005. február 5-én a Feszta vezetője levelet ír, amellyel teljesen új helyzetet teremt. Pénzügyi megszorításokra hivatkozva drasztikusan csökkenteni kívánja az oroszországi magyar programot, ami ellen hivatalosan tiltakozunk.
2005. február 14-én Budapesten sajtótájékoztatót tartunk az oroszországi magyar kulturális évadról.
2005. február 17-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a moszkvai Állami Történeti Múzeumban megnyitja az évadot, előtte Mihail Svidkoj biztosítja dr. Schneider Mártát és a főkurátort, hogy a már „leszervezett”, programfüzetben meghirdetett magyar programokat nem érintik a pénzügyi korlátozások.
2005. május 23-án megnyílik a magyarországi orosz évad.
2005. június 27-én a Nemzeti Filharmonikusok szentpétervári fellépésével lezárul az oroszországi évad alapszakasza.
2005. november 11-én három kulturális miniszter megnyitja a Bécs-Budapest a századfordulón. 1870-1920 című kiállítást, az évad zárórendezvényét.
2005. november 30-án megnyílik a moszkvai Non-fiction kiállítás, amelynek keretében tíz új magyar művet mutatnak be és átadják négy orosz kulturális személyiségnek a Pro Cultura emlékérmet.
2005. december 19-én Mihail Svidkoj levelet intéz a főkurátorhoz, amelyben az évadokat áttörésnek minősíti a magyar-orosz kulturális kapcsolatokban és kifejezi reményét a folytatásra.
2006. január 24. Az évadok záró sajtótájékoztatója.
2006. február 5-én az Ermitázs-beli kiállítás bezárásával hivatalosan is lezárul a 2005-ös oroszországi magyar évad.
2006. március 1-én Putyin elnök Budapesten Puskin-érmet ad át hét magyar kulturális-tudományos személyiségnek.
2006. március 20-án Bozóki András miniszter elismeréseket ad át az évad szervezőinek.
2006 „Utószezoni” rendezvénysorozat – a moszkvai Magyar Kulturális Intézettel közösen: „Leszel-e harmadik?” Bécs-Moszkva-Budapest, kortársművészeti napok (február 16- március 10); Magyar kabinet megnyitása a jugrai egyetemen (Hanti-Manszijszk) (2006. március 17); József Attila könyvbemutató és irodalmi- est, Lukács-konferencia (2006. április 3.).

A nyitó- és záróesemény közötti időszakban összesen – beszámítva a moszkvai Magyar Kulturális Intézet önálló évad szervezéseit is – 185 magyar kulturális programra került sor Oroszországban. Az előfesztivállal és az utószezonnal együtt ez a szám eléri a 225-öt. Ez idő alatt a magyar kultúrának több mint 800 képviselője fordult meg orosz földön.

Az évad sajtója

Az oroszországi magyar kulturális évadról (az előfesztivállal együtt) legkevesebb 750 cikk, interjú, elemzés, hír jelent meg Oroszországban, és legalább 160 Magyarországon. (Ennyit tudtunk regisztrálni, de különösen az orosz regionális sajtó tudósításai, valamint a legkülönfélébb TV-csatornák és internetes portálok adatai sem mind juthattak el hozzánk.) Ez a megközelítőleg ezres szám nem csak mennyiségileg, de minőségében is komoly érdeklődést jelez. Elenyésző volt a kritika, s annak többsége is (összesen mintegy 4-5 írás) a magyar sajtóban jelent meg. (Ez egyébként nagyon tanulságos lehet a magyar befogadó közeg sajátosságait illetően, ugyanis alapvetően aránytévesztésen alapul: nehezen fogadja el, hogy az oroszok számára mára már kevéssé fontosak és érdekesek vagyunk.)
Az írások döntő többsége ilyen vagy ehhez hasonló volt:

Koncertek, kiállítások, filmek, színházi előadások… Ilyen léptékű kulturális „magyarjárást" Oroszország már régen nem tapasztalt.
Számvetés a Magyar–Orosz Kulturális Évadról, Kur’er, 2005. július 16–31.

Az utóbbi félév során magyar szó uralta Oroszország színpadait és kiállítótermeit.
Kulturális Közeledés, Rosszijszkaja Gazeta, 2005. június 27.

Egy pár hónapig bepillanthattunk a mai Magyarország életébe, kultúráján keresztül.
A magyarok idehozták kulturális termésük legjavát, kár, hogy máris vége.
(…)
Megváltoztatta mindez a róluk alkotott képet? Kialakított valamilyen elképzelést a magyarokról a rendszerváltás utáni új generációban?
Korai lenne még erről véleményt formálni, egy biztos:
igen-igen igyekeztek, hogy ismét felkeltsék maguk iránt a figyelmet.
(…)
A magyarok már megtették, amit megtehettek.
A paprika, csárdás, gulyás „szentháromsága" helyett ma Moszkvában és Szentpétervárott
az operett, a bábművészet, a film, a dzsessz és világzene, a társadalomtudomány, a médiaművészet a legfontosabb hívószavak.
Nem gulyás és csárdás, de dzsessz és bábok… Ogonyok, 2005. július 4–10.

A szó igazi értelmében vett áttörés ez az orosz–magyar kulturális kapcsolatokban.
Itar-TASZSZ, 2005. június 27.

Óriási volumenű eseménysorozat ez gyakorlatilag tizenöt évnyi hallgatás után, ami alatt szinte teljesen elfelejtettük egymást.
(…)
Az Oroszországban zajló magyar kulturális évad igazi kulturális áttörésként értékelhető.
Végül nem a nosztalgia húrjait pendítettük meg, Kul’tura, 2005. június 2–8.

A kis Magyarország nagy kultúrát hozott.
Vecsernyaja Moszkva, 2005. június 14.

Néhány záró gondolat

A tények magukért beszélnek. Az oroszországi magyar kulturális évadot nehéz nem sikeresnek minősíteni. A magyar-orosz kapcsolatok 2006-os nagy „áttörésében”, Putyin elnök magyarországi látogatásának eredményességében – a politikusok értékelése szerint – a magyar-orosz kulturális évadnak jelentékeny szerepe lett. Ez végül is legitimálja és utólag igazolja a sikerhez vezető utat is. Vass Lajosnak volt igaza, amikor azt mondta, hogy nehéz helyzetekben össze tudunk zárni. Azon, természetesen, el lehet gondolkodni, hogy miért állnak elő nehéz helyzetek, ám az kétségtelen, hogy a munka dandárjában üzemszerűen működött a Kuratórium, a Hungarofest Kht, a moszkvai Magyar Kulturális Központ és a Minisztérium együttese.
Voltak rajtunk kívül álló tényezők is bőven. Kormányátalakítások (mindkét oldalon), minisztercserék, költségvetési megszorítások. Orosz ügyekben jártas emberek számára nem volt titok a partner sajátossága sem. Sokszor kellett emlékeznünk Dmitrij Lihacsovnak, a gorbacsovi éra emblematikus értelmiségijének történetfilozófiai alapvetésére: „a hatalmas kiterjedésű Oroszországban valamennyi reform, valamennyi történelmi átalakulás több erőfeszítéssel járt, több munkát követelt és több áldozat árán valósult meg (mint más államok esetében)”. A több erőfeszítés, több munka, több áldozat maximálisan érvényes volt az orosz évadra is.
Így hát az Évad programját menet közben többször kellett módosítani, sőt, a célkitűzések egy részét is. A léptéket pedig nagyon is. Végül mégis egy paradox történésnek köszönhetően tudtunk hűek maradni az Évad-koncepcióban megfogalmazott elvekhez. Orosz partnerünk a költségvetésének lefelezése (harmadolása?) után a saját programjai rovására fedezte fogadásunk költségeit. S ugyan mi is igyekeztünk támogatni saját költségvetésből az ő kulturális bemutatkozásukat, ám mégis felszabadultak források évadunk finanszírozására. Így válhatott lehetővé, hogy végül egy permanens magyar évadot szervezzünk, előfesztivállal és utószezonnal, amely újdonság az évadok történetében. Mindez a folytonosságról és a folyamatosságról szólt. Az állandó – megfeszített munkával történő – jelenlétről. A lényegről. Hogy kulturális ottlétünk nem egyszeri és megismételhetetlen volt, hanem ellenkezőleg: szokásszerű és megkerülhetetlen.
Letettük névjegyünket Eurázsiában. Nyomokat hagytunk, amelyeken bátran lehet tovább haladni.

Dr. Szvák Gyula