Vlagyimir Menysov Oscar-díjas alkotása jó választás volt a szeptemberi ruszisztikai filmklub évadnyitásához. Mindenkit elvarázsolt a film – akár először, akár másodszor, akár sokadszor látta.
 Az érdeklődők szeptember 11-én szinte kirúgták a Ruszisztikai Központ oldalát, olyan sokan voltak. A Moszkva nem hisz a könnyeknek ismét bebizonyította, hogy örökzöld. Talán csak az változik az évtizedek során, hogy mikor melyik hőssel szimpatizálunk a legtöbben. A mostani vetítés nézőinek kedvence a vagány életművész, Ljudmila lett Irina Muravjova alakításában.
Aki harmadszorra látta a filmet, arról számolt be, hogy minden alkalommal mást vett észre benne: hol a humor tűnt a legdominánsabbnak, hol a romantikus vonulat, hol pedig a hiteles korhangulat. Valószínűleg ez a sokrétűség a titka annak, hogy már szinte 40 éve szeretik a nézők az alkotást. Ma is minden poén ül benne, még ha esetleg más alapon is, mint az eredeti szándék szerint. A mű legmegkapóbb vonulata valószínűleg az, hogy hirdeti az őszinte barátság erejét, amely toleráns mindenféle mássággal, elfogadó és dacol az idő múlásával.
Szabó Viktor doktorandusz értő és érdekes felvezetése megalapozta a jó hangulatot, a vetítést követő beszélgetést pedig fűtötte a lelkesedés és jó kedv.
|
