Az Alapítványról
Hírek, információk
Eszmecsere
2007 az Orosz Nyelv Éve
2005 Magyar-Orosz Kulturális Évad
PÁLYÁZATOK
Az alapítvány díjai
Hírek, információk

   
Főoldal > Hírek, információk
Hírek, információk

A honlap szerkesztője: Gyimesi Zsuzsanna


Ruszisztikai stand a XVII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon
2010-04-23

A Ruszisztikai Központ könyvfesztiváli standjának megnyitója, és a központ legutóbbi köteteinek bemutatója illeszkedett az I. Ruszisztikai Napok programjába.

A G13-as stand polcai megteltek a Ruszisztikai Központ köteteivel. A péntek 11:30-as könyvbemutatón pedig az öt reálisan bemutatott kötet mellett másik öt könyv virtuális ismertetésére is sor került.

Kiss Ilona szokásos derűjével és a rá jellemző mély intellektuális elkötelezettséggel irányította a programot. Ő mutatta be az Orosz Negyed című folyóiratot, illetve az elmúlt tíz év magyar műveinek orosz megjelenéseit összefoglaló katalógust, ami tulajdonképpen büszkeségre ad okot, hiszen meglehetősen vastag kiadványt eredményezett a "bő termés". Azonban természetesen nem ő kezdte a bemutatást, hanem először Szvák Gyulának adta át a szót.

Szvák professzor ismertette a Moszkvában alig egy hete bemutatott, orosz nyelven kiadott tanulmánygyűjteményét, amely az "Orosz paradigma: egy ruszofil ruszofób jegyzetei" címet viseli. Majd a Ruszisztikai Könyvek sorozat két új kötetét mutatta be: a Varga Ilona történész munkáit tartalmazó, A központosítástól az abszolutizmusig című kötetet, illetve a V. O. Kljucsevszkij alapműnek számító, Az orosz történelem terminológiája című munkáját Kis János fordításában, ami évtizedek óta várta a fiókban az entré lehetőségét.

Krausz Tamás a Ruszisztikai Könyvek sorozat legújabb, orosz-angol nyelvű kötetét méltatta, amely az állam és a nemzet problematikáját járja körül 33 tanulmány segítségével a világ jeles történészeinek tollából. Majd beszélt két,  megjelenés előtt álló unikumról: a Nagy Honvédő Háború hőstetteiről szóló kézírásos orosz magánnapló faximile kiadásáról, illetve az eredeti levéltári dokumentumokat feltáró kötetről, Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941–1956) az oroszországi levéltári források tükrében című könyvéről.

  

<<< Vissza a hírekhez


  

Szervezeti változások az ELTE BTK Történeti Intézetében
2019-09-16

2019 sok újdonságot hozott az ELTE BTK Történeti Intézetének életébe.

Tovább >>>
Hallottál már róla - Kutatók Éjszakája a Ruszisztikán
2019-09-15
Nyilván már hallottatok róla, hogy a Ruszisztikai Központban mindig nagyszerű programok vannak a Kutatók Éjszakáján. Idén a programokat arra a kérdésre fűztük fel, hogy Hallottál már róla? Ha igen, gyere el, ha nem, akkor pedig azért gyere el szeptember 27-én!
Tovább >>>
Metodikai szombat 2019 szeptember
2019-09-14
2019 első őszi, orosztanároknak szóló metodikai szombatjára 2019. szeptember 21-án 13 órától kerül sor a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központban.
Tovább >>>
Megunhatatlan a Moszkva nem hisz a könnyeknek
2019-09-12

Vlagyimir Menysov Oscar-díjas alkotása jó választás volt a szeptemberi ruszisztikai filmklub évadnyitásához. Mindenkit elvarázsolt a film – akár először, akár másodszor, akár sokadszor látta.

Tovább >>>
Szeptemberi színház - Ványa bácsi
2019-09-07
A Ruszisztikai Központ Színház Odüsszeiája szeptemberben a váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartól Béla Kamaraszínház koprodukciójában bemutatott Ványa bácsi-ra kalauzolta el az érdeklődőket.
Tovább >>>