Az Alapítványról
Hírek, információk
Eszmecsere
2007 az Orosz Nyelv Éve
2005 Magyar-Orosz Kulturális Évad
PÁLYÁZATOK
Az alapítvány díjai
Hírek, információk

   
Főoldal > Hírek, információk
Hírek, információk

A honlap szerkesztője: Gyimesi Zsuzsanna


Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora meglátogatta a Ruszisztikai Központot
2012-02-23

2012. február 22-én Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora és Dr. Gosztonyi Gergely, a Rektori Titkárság vezetője látogatást tett az ELTE BTK Ruszisztikai Központjában, ahol személyesen megismerkedtek a Ruszisztika MA szakos hallgatókkal.

A megtisztelő rektori látogatás fogadására a házigazdák, Szvák Gyula professzor és Krausz Tamás professzor mellett megjelent Dr. Borsodi Csaba, az ELTE oktatási rektor helyettese, egyben a BTK Történeti Intézetének vezetője, Dr. Izsák Lajos, a Történeti Intézet korábbi vezetője, a Ruszisztikai Központ több jeles meghívott oktatója, és nem utolsó sorban az első- és másod éves Ruszisztika MA szakos hallgatók.
Rektor úr először a folyosón lévő Fortocska Galéria „Szemenszedett közhelyeink” című kiállítását nézte meg. Nem is tehetett volna másként, hiszen arra vezetett az útja. De ezt a kiállítást tényleg érdemes megnézni, hiszen a bennünk élő ’oroszos’ vizuális közhelyek friss, izgalmas újrafogalmazásaival találkozhatunk – a legfiatalabb, előítéletektől igazán mentes reklámgrafikus generációnak köszönhetően.
A Ruszisztikai Központ szerteágazó tevékenységeiről zenei aláfestéssel színesített slide show ’referált’. A ’tettesek’ vagyis a tevékenységek szervezői, lebonyolítói és résztvevői már többször látták ezt az öt percnyi esszenciát, ám mégis mindig jól esik szembesülni avval, hogy mennyire ütős képet lehet pár percben összehozni az évek óta folyó kemény munka eredményeiről.
A rektori látogatás legfontosabb részét természetesen rektor úr és a hallgatók közötti párbeszéd jelentette. A Ruszisztika szakosok bemutatkoztak, beszéltek alapszakjukról, a felvételire inspiráló motivációikról, a szakon szerzett tapasztalataikról és kialakult véleményükről, valamint a szakmai terveikről. Rektor úr üdvözölte a szak sokszínűségét, hangsúlyozta az Oroszország-szakértő képzés fontosságát. Beszélt személyes kötődéseiről és élményeiről Oroszországhoz, valamint kiemelte, hogy az olyan együttműködések mint a két diplomát adó Nemzetközi Ruszisztika MA szak az Oroszországi Állami Bölcsészettudományi Egyetemmel karöltve, öregbítik az ELTE hírnevét, illetve kijelölik a fejlődés irányát.  Támogatásáról biztosította a nemzetközi együttműködés kiterjesztését a doktori képzés szintjére is. Ennek szakmai előkészítése és egyeztetése már megtörtént, és minden valószínűség szerint néhány hónapon belül az újabb hivatalos szerződéskötésre is sor kerülhet a két egyetem között.

Gyimesi Zsuzsanna

  

<<< Vissza a hírekhez


  

Szervezeti változások az ELTE BTK Történeti Intézetében
2019-09-16

2019 sok újdonságot hozott az ELTE BTK Történeti Intézetének életébe.

Tovább >>>
Hallottál már róla - Kutatók Éjszakája a Ruszisztikán
2019-09-15
Nyilván már hallottatok róla, hogy a Ruszisztikai Központban mindig nagyszerű programok vannak a Kutatók Éjszakáján. Idén a programokat arra a kérdésre fűztük fel, hogy Hallottál már róla? Ha igen, gyere el, ha nem, akkor pedig azért gyere el szeptember 27-én!
Tovább >>>
Metodikai szombat 2019 szeptember
2019-09-14
2019 első őszi, orosztanároknak szóló metodikai szombatjára 2019. szeptember 21-án 13 órától kerül sor a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központban.
Tovább >>>
Megunhatatlan a Moszkva nem hisz a könnyeknek
2019-09-12

Vlagyimir Menysov Oscar-díjas alkotása jó választás volt a szeptemberi ruszisztikai filmklub évadnyitásához. Mindenkit elvarázsolt a film – akár először, akár másodszor, akár sokadszor látta.

Tovább >>>
Szeptemberi színház - Ványa bácsi
2019-09-07
A Ruszisztikai Központ Színház Odüsszeiája szeptemberben a váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartól Béla Kamaraszínház koprodukciójában bemutatott Ványa bácsi-ra kalauzolta el az érdeklődőket.
Tovább >>>