Az Alapítványról
Hírek, információk
Eszmecsere
2007 az Orosz Nyelv Éve
2005 Magyar-Orosz Kulturális Évad
PÁLYÁZATOK
Az alapítvány díjai
Hírek, információk

   
Főoldal > Hírek, információk
Hírek, információk

A honlap szerkesztője: Gyimesi Zsuzsanna


Jolki 2
2012-12-17

A második részek nem szoktak olyan jók lenni, mint a sikert arató első változatok, de a Jolki 2 című 2011-es orosz filmvígjáték kellemes meglepetéssel szolgált.

Tulajdonképpen a Jolki-nak már a 2010-ben készült, szám nélküli, első része is jobb volt, mint amire a karácsonyi-újévi vígjátékok tematikus műfajának tengernyi produktumából kiindulva számítani lehetett. Ezért mertük „bevállalni”, hogy az idei ruszisztikai évzáró kultúrpillanaton megnézzük a második részt is, aminek a producere ismét Timur Bekmambetov, a sokfős rendezőcsapatból csak Dmitrij Kiszeljov a „régi”, a színészgárda azonban nagy százalékban ugyanaz. (Ez persze nem olyan váratlan fordulat, hiszen folytatással állunk/ülünk szemben.)

A ruszisztikás összejövetel igazi élményforrása azonban mégsem a filmnézés volt, hanem a számos amatőr produkció, mind szellemi, mind materiális síkon. Hallgattunk Örkény-egyperceseket magyarul és oroszul, Kvász Iván-tárcát, Ahmatova-verset, orosz televíziós újévi köszöntőbeszéd-paródiákat, láttunk videós visszaemlékezést a jekatyerinburgi Urali Föderatív Egyetem vezetőinek sokszínűségéről és első kézből értesültünk arról, mit tapasztalt egy francia filmes stáb 1990-ben Moszkvában a peresztrojka és a szerelmi viszonyok kölcsönhatásairól. Mindehhez az orosz vendégjárásokra jellemző házi készítésű finomság-bőség társult – a mesterszakos hallgatók ezen a fronton is gyakorolják a szakértőséget.

S hogy lehet-e házat építeni bizonytalan alapokra? Igen, lehet, például mézeskalácsból, cukormázzal, üvegtányérra, igazi bensőséges, barátságos, kellemes karácsonyozós hangulatot teremtve. Nem kell más hozzá, mint Ruszisztika mesterszakra járni.

Mindenkinek kellemes ünnepeket!

         Gyimesi Zsuzsanna

  

<<< Vissza a hírekhez


  

Szervezeti változások az ELTE BTK Történeti Intézetében
2019-09-16

2019 sok újdonságot hozott az ELTE BTK Történeti Intézetének életébe.

Tovább >>>
Hallottál már róla - Kutatók Éjszakája a Ruszisztikán
2019-09-15
Nyilván már hallottatok róla, hogy a Ruszisztikai Központban mindig nagyszerű programok vannak a Kutatók Éjszakáján. Idén a programokat arra a kérdésre fűztük fel, hogy Hallottál már róla? Ha igen, gyere el, ha nem, akkor pedig azért gyere el szeptember 27-én!
Tovább >>>
Metodikai szombat 2019 szeptember
2019-09-14
2019 első őszi, orosztanároknak szóló metodikai szombatjára 2019. szeptember 21-án 13 órától kerül sor a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központban.
Tovább >>>
Megunhatatlan a Moszkva nem hisz a könnyeknek
2019-09-12

Vlagyimir Menysov Oscar-díjas alkotása jó választás volt a szeptemberi ruszisztikai filmklub évadnyitásához. Mindenkit elvarázsolt a film – akár először, akár másodszor, akár sokadszor látta.

Tovább >>>
Szeptemberi színház - Ványa bácsi
2019-09-07
A Ruszisztikai Központ Színház Odüsszeiája szeptemberben a váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartól Béla Kamaraszínház koprodukciójában bemutatott Ványa bácsi-ra kalauzolta el az érdeklődőket.
Tovább >>>