Az Alapítványról
Hírek, információk
Eszmecsere
2007 az Orosz Nyelv Éve
2005 Magyar-Orosz Kulturális Évad
PÁLYÁZATOK
Az alapítvány díjai
Hírek, információk

   
Főoldal > Hírek, információk
Hírek, információk

A honlap szerkesztője: Gyimesi Zsuzsanna


A Magyar Nemzeti Levéltár és a ruszisztika
2017-11-09
2017 november 8-án a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába tett látogatást a ruszisztika mesterszak két évfolyama. A diákságot Dr. Szabó Csaba, a levéltár főigazgatója és Fiziker Róbert főlevéltáros fogadta.

Az önmagában is impozáns épületben a találkozó dr. Szabó Csaba főigazgató és dr. Fiziker Róbert főlevéltáros előadásaival kezdődött. Először a levéltár igazán színes története került bemutatásra. A levéltár közel százötven éves, ugyanis a minisztertanács 1874-ben rendelte el a különböző levéltárak egy országos levéltár alá helyezését, amellyel létrejött az új Országos Levéltár. Az I. világháborút követően gróf Klebelsberg Kunó új kultuszminiszter működése alatt élte az intézmény tulajdonképpeni „aranykorát”.A tudományos jelleg erősítése céljából 1922-ben a Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá került az intézmény és az 1922. évi törvényben Klebelsberg Kunó meghatározta a levéltár mint „tudományos intézmény” feladatait. 1923-ban jelent meg a Nemzeti Levéltár szakfolyóiratának első száma, amely mind a mai napig a legfontosabb fóruma a szakmának. Ugyanebben az évben az intézmény elfoglalhatta az új, kifejezetten levéltári célra készült neoromán stílusú palotáját, amely akkoriban Európa egyik legmodernebb levéltárépületének számított. Az épület valóban gyönyörű, palota jellegét mi is megcsodálhattuk, ugyanis az egyes vármegyéket ábrázoló zománcképek csodával határos módon átvészelték Budapest ostromát, így azok az előadóteremben továbbra is megcsodálhatóak.

Az általános bevezető után az előadók ismertették a jelenlegi magyar-orosz vonatkozású projektjüket. Ez a projekt a II. világháborúban Oroszországba került hadifoglyok által kitöltött dokumentumok hazahozatalával kapcsolatos. Mint ismertették, a korabeli jegyzőkönyvek a hadifoglyok válaszait egy általános kérdőíven rögzítették, ami több szempontból problematikus volt. A magyar válaszokat ugyanis a kihallgatók általában nem helyesen írták le (pl: településneveket). Az adatfeldolgozást az is nehezíti, hogy a kihallgatók általában nem rendelkeztek magas iskolai végzettséggel, így sokszor nehezen követhetőek a feljegyzések. A kutatók számára a Grazban az osztrák állam által végzett kutatások példamutatóak, ugyanis a közel 120 ezer orosz fogságba került osztrák hadifogoly anyagait szinte teljesen feldolgozták és digitálisan közzé is tették. Magyarország esetében ez nehezebb lesz, hiszen közel 600 ezer hadifogolyról és 50 ezer polgári személyről beszélhetünk, akik Oroszországban töltöttek több-kevesebb időt. Természetesen a kutatáshoz és adatfeldolgozáshoz az emberi munkán kívül a magyar állam nagymértékű támogatása is szükséges, közel 3-400 millió forintba kerülne a projekt megvalósítása. Szóbeli ígéret már van a források biztosítására, így remélni tudjuk, hogy Ausztria nyomdokaiba lépünk ezen a téren.

A projekt ismertetése után a hallgatóság kérdéseket tehetett fel, amelyre a kutatók szívesen válaszoltak, sőt a tanszéknek felajánlották az együttműködés lehetőségét, amely mindannyiunk számára izgalmas feladatnak tűnik.

Köszönjük szépen a szervezést, valamint dr. Szabó Csabának és dr. Fiziker Róbertnek az előadásokat.

                                               Szabó Ákos mesterszakos hallgató



  

<<< Vissza a hírekhez


  

Szervezeti változások az ELTE BTK Történeti Intézetében
2019-09-16

2019 sok újdonságot hozott az ELTE BTK Történeti Intézetének életébe.

Tovább >>>
Hallottál már róla - Kutatók Éjszakája a Ruszisztikán
2019-09-15
Nyilván már hallottatok róla, hogy a Ruszisztikai Központban mindig nagyszerű programok vannak a Kutatók Éjszakáján. Idén a programokat arra a kérdésre fűztük fel, hogy Hallottál már róla? Ha igen, gyere el, ha nem, akkor pedig azért gyere el szeptember 27-én!
Tovább >>>
Metodikai szombat 2019 szeptember
2019-09-14
2019 első őszi, orosztanároknak szóló metodikai szombatjára 2019. szeptember 21-án 13 órától kerül sor a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központban.
Tovább >>>
Megunhatatlan a Moszkva nem hisz a könnyeknek
2019-09-12

Vlagyimir Menysov Oscar-díjas alkotása jó választás volt a szeptemberi ruszisztikai filmklub évadnyitásához. Mindenkit elvarázsolt a film – akár először, akár másodszor, akár sokadszor látta.

Tovább >>>
Szeptemberi színház - Ványa bácsi
2019-09-07
A Ruszisztikai Központ Színház Odüsszeiája szeptemberben a váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartól Béla Kamaraszínház koprodukciójában bemutatott Ványa bácsi-ra kalauzolta el az érdeklődőket.
Tovább >>>