Az Alapítványról
Hírek, információk
Eszmecsere
2007 az Orosz Nyelv Éve
2005 Magyar-Orosz Kulturális Évad
PÁLYÁZATOK
Az alapítvány díjai
Hírek, információk

   
Főoldal > Hírek, információk
Hírek, információk

A honlap szerkesztője: Gyimesi Zsuzsanna


Egyéni és kollektív identitások
2019-06-24
2019. június 21–22-én Szombathelyen sor került a "Hagyomány és megújulás a szláv népek történelmében, kultúrájában" című konferencia sorozat kilencedik, nyár eleji ülésére. Az idei összejövetel vezérfonalát "Egyéni és kollektív identitások" adták. A programsorozatot a Szláv Történeti és Filológiai Társaság szervezi. 

A társaság a maga nemében egyedülálló Magyarországon, hiszen az a kifejezett szakmai célkitűzése, hogy fórumot teremtsen az élő párbeszédre a ruszisztika tárgykörében a történettudományok és az irodalomtudományok képviselői között.
Ezt a vállalást idén is maradéktalanul sikerült teljesíteni. Debrecen, Pécs, Szombathely és Budapest egyetemi és nem egyetemi műhelyeinek munkatársai hallgatták meg egymás előadásait.  A két nap alatt 20 klasszikus értelemben vett tudományos előadás hangzott el, majd a rendezvényt egy tudományos-zenei program zárta, ami a maga műfajában szintén egyedülálló a haza ruszisztikában. Idén Pjotr Csajkovszkij munkássága került napirendre.
Az első nap záró akkordja - hagyományosan  - könyvbemutató volt, ahol Kroó Katalin és Gyimesi Zsuzsanna budapesti bázisú köteteket mutatott be, Regéczi Ildikó a debreceni, míg Bene Krisztián és Huszár Mihály a pécsi ruszisztika könyvterméséből adott ízelítőt. 

Az ELTE BTK Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központját Gyimesi Zsuzsanna
(A kollektív identitás magányossága. Pavel Zalcman festő és író, a filonovi iskola rejtőzködő képviselője), Mészáros Zsófia (Egy modernkori mártír alakjának megformálása Szofja Kovalevszkaja A nihilista nő című művében) és Szaniszló Orsolya (Natalja Dolgorukaja (1714–1771) és Marija Volkonszkaja (1806–1863) – két nő, egy döntés) képviselte előadással.

A konferencia lelke és főszervezője évek óta Szabó Tünde, a Pécsi Tudományegyetem habilitált docense.
A tudományos rendezvényhez a helyszínt második éve a TIT Vas megyei tagozata biztosítja.

A felolvasó ülés részletes programja a Szláv Történeti és Filológiai Társaság honlapján olvasható.













  

<<< Vissza a hírekhez


  

Szervezeti változások az ELTE BTK Történeti Intézetében
2019-09-16

2019 sok újdonságot hozott az ELTE BTK Történeti Intézetének életébe.

Tovább >>>
Hallottál már róla - Kutatók Éjszakája a Ruszisztikán
2019-09-15
Nyilván már hallottatok róla, hogy a Ruszisztikai Központban mindig nagyszerű programok vannak a Kutatók Éjszakáján. Idén a programokat arra a kérdésre fűztük fel, hogy Hallottál már róla? Ha igen, gyere el, ha nem, akkor pedig azért gyere el szeptember 27-én!
Tovább >>>
Metodikai szombat 2019 szeptember
2019-09-14
2019 első őszi, orosztanároknak szóló metodikai szombatjára 2019. szeptember 21-án 13 órától kerül sor a Ruszisztikai Kutatási és Módszertani Központban.
Tovább >>>
Megunhatatlan a Moszkva nem hisz a könnyeknek
2019-09-12

Vlagyimir Menysov Oscar-díjas alkotása jó választás volt a szeptemberi ruszisztikai filmklub évadnyitásához. Mindenkit elvarázsolt a film – akár először, akár másodszor, akár sokadszor látta.

Tovább >>>
Szeptemberi színház - Ványa bácsi
2019-09-07
A Ruszisztikai Központ Színház Odüsszeiája szeptemberben a váci Dunakanyar Színház és a dunaújvárosi Bartól Béla Kamaraszínház koprodukciójában bemutatott Ványa bácsi-ra kalauzolta el az érdeklődőket.
Tovább >>>